Rólunk

Tradíció és modern konyhaművészet.

Ez ma a Kondorosi Csárda alapfilozófiája. 

Több mint egy Csárda! Maga a történelem. 

Több mint történelem! Legendák szövedéke. 
 A nyolc út találkozásánál 1740 körül épült, majd 1784-ben újraépült Kondorosi Csárda falai között bujdosott egykor Rózsa Sándor a nevezetes betyár, de olyan művészek is a történelem részévé tették, mint Arany János vagy Erkel Ferenc.



Ma, több mint kétszáz évvel később még mindig állnak a régi falak, az egykori berendezési eszközöket ma is őrzi a múzeum rész, a konyha tűzhelyein pedig most is sül a betyárok hagyományos kedvence. 
 
Azonban ma, több mint kétszáz évvel később mégsem ódon a Kondorosi Csárda! 


Modern konyháján, a legkorszerűbb konyhatechnikai eljárásokkal varázsolja a vendégek elé az ízletes, hagyományos magyar konyha ízeit, vagy éppen az étkezés magas művészetét jelentő fine dining kulináris fogásait.

A Csárda konyhai csapatát

 világ - és olimpiai ezüstérmes séf irányítja, kezei között az ételek nem csak éhséget csillapítanak, de lelket melegítenek.

Reméljük, hogy utunk az Önök útja is, hiszen kiváló konyhánk mellett múzeumunkkal és a nyári szezonban turisztikai programokkal várjuk a betyárság hagyományaira és a gasztronómia élvezeteire fogékony látogatókat.

A Kondorosi Csárda 1784 óta várja vendégeit.